SZŰZ
augusztus 24. - szeptember 23.
2008. év
Légy üdvözölve 2008-ban, Szűz!
Ez az év sok mindent tartogat számodra, Szűz és a legtöbb ebből
kedvedre való lesz. Kezdjük azzal, hogy a Szaturnusz a jegyedben
lesz - nemcsak az idei évben, hanem a következő két és fél évben is.
Valamennyi jegy közül, akik a Szaturnusz hatását megtapasztalják, a
legkevesebb problémát neked fogja ez okozni, elsősorban azért, mert
te már most is felelősségteljes,fegyelmezett és feladatorientált
vagy. Ha más nem, a Szaturnusz meghozza számodra életed valamennyi
területén a megfelelő struktúrák kialakításához szükséges
eszközöket. Ha még nem lennél tisztában vele, most rájössz, hogy mi
az, ami igazán fontos a számodra, és képes leszel álmaidat
megvalósítani, valamint jobban képes leszel kifejezni azokat.
Rengeteg segítséget fogsz kapni a Jupitertől, amely a jegyeddel
kompatibilis Bakban tartózkodik, a kreativitást és a románcot
jelképező ötödik házadban. Ami azt illeti, a kreativitásod
valósággal szétvet majd az év során. Új lehetőségek adódnak majd
számodra, amelyek révén megcsillogtathatod kreatív képességeidet.
Kreatív időbeosztásod változni fog. Ha eddig például a legjobb
kreatív munkáidat napközben készítetted, mostantól megpróbálkozhatsz
az éjszakai munkával.
A romantika terén ez egy fantasztikus év lesz Szűz! Ha van valakid a
2008-as év kezdetekor, akkor kapcsolatotok az év során elmélyülhet,
míg végül abba tetőzik be, amire mindketten vágytok. Ez jelenthet
összeköltözést, házasságot, vagy családalapítást, bármi
elképzelhető. Ha nincs senkid az év kezdetekor, biztosan találni
fogsz valakit az év végére. A Jupiter növekedésnek indít mindent,
amihez hozzá ér, boldogságot ás jó szerencsét hozva születési
képleted azon területén, amelyen éppen áthalad.
Ezen felül a Plútó a Bakba lép be január 25-én, csatlakozva a
Jupiterhez ötödik házadban. A Plútó a mélyreható és végleges
átalakulás bolygója, szóval rendkívüli változásokra számíthatsz
szerelmi életed terén! A Plútó retrográd irányba fordul és visszatér
a Nyilasban év közben, míg nem végül november 26-án véglegesen belép
a Bakba. Az Uránusz folytatja útját keresztül a Halakon, átelennben
Napjegyeddel, hetedik házadban. Az Uránusz oppozíciója aggodalomra
adhat okot, nyugtalanító és erőt próbáló lehet, pontosan azért, mert
felrázza a státus quót. Ha te olyan ember vagy, aki nem
alkalmazkodik a tekintélyhez, aki magához öleli a változást, akkor
ez az elhúzódó áthaladás nem fog megzavarni. Ellenben azt veszed
majd észre, hogy mostantól egyre gyakrabban érdekes és egyéni
személyek lépnek be életedbe. Ez az áthaladás emellett egy kapcsolat
hirtelen, váratlan kezdetét vagy befejezését is eredményezheti.
A Neptunusz, a magasabb inspirációinkat, valamint illúzióinkat és
vakfoltjainkat szimbolizáló bolygó folytatja hosszú áthaladását a
Vízöntőn és a hatodik házadon. Ez az áthaladás valamiféle
zavartságot hoz magával, talán napi munkád kapcsán, vagy spirituális
minőséggel töltheti meg azt. Ha bármiféle negatív eredményű
egészségügyi jelentést kapsz ezen áthaladás alatt, végeztess el egy
második vizsgálatot is! A Neptunusz összezavarhatja még a legjobb
szándékú orvosokat is.
Ideális időszak a szerelemre.
Jelöld meg az augusztus 10. és 28. közötti időszakot, amikor is a
Vénusz a jegyedben áll. Romantikus éned szárnyalni fog. Sokkal
magabiztosabbnak érzed majd magad és a szexuális vonzerőd az egekben
lesz. Kiváló tartaléknapok kínálkoznak még a romantikára a január
24. és február 17. közötti, valamint a november 12. és december 7.
közötti időszakban, amikor a Vénusz a szerelem ötödik házán halad át
és gyönyörű szöget zár be a Napoddal.
További kitűnő napok a románcra még: a május 11. és 13., valamint
szeptember 3. és 5. közötti időszak, amikor a Nap és a Jupiter
egymással szemben helyezkednek el és kellemes energiaáramlás
tapasztalható közöttük. Összefoglalva, a 2008-as év egyike lesz
legromantikusabb és legkreatívabb éveidnek.
Ideális időszak a karrierrel kapcsolatos döntésekre.
A karriereddel kapcsolatos döntéseket május 24. és június 18. között
hozd meg, amikor a Vénusz tízedik, a karrieredet jelképező házadon
halad keresztül. Ez szakmai szempontból meglehetősen gondtalan lesz.
Valójában olyannyira mennek majd a dolgaid, hogy hajlamos lehetsz
hátradőlni és megpihenni. Ne tedd! Ragadd meg a lehetőséget! Sokat
fogsz utazni és jönni-menni ezen időszak alatt. A kommunikáció
szintén alapvető fontosságú lesz.
|